Pontosabban a Klip! – hiszen eddig minden mozgókép a Műanyag élet lemezről (kivéve a Pont olyan scratch-videót), elsősorban szövegvideó volt, még ha képileg ezek igyekeztek is feszegetni a kategória határait. Itt viszont a szóról-szóra szájbarágást most meghagytuk a politikai "újságírásnak", inkább nem titkoltan 3D-s klónokkal – és persze hús-vér szereplőkkel is – forgattunk. Úgy néz ki, a végeredmény eléggé ütősre sikeredik, amit nem csak megígérünk, de be is mutatjuk hamarosan.

A gondolat már elég régóta és bizony elég lassan érlelődött. Már akkor felmerült első klipötletként, mikor Bogyó a lemezt keverte a Zsiráf Szandban. Az akadály mindössze a pénzhiány volt, na meg egy ütős alapkoncepció és annak megvalósítási macerái is azért tudják rendesen húzni a dolgot. Aztán egy megnyert NKA-s pályázat kicsit felboostolta a kedvet meg a stresszfaktort, a Damoklész-kardként fejünk felett lebegő határidő sokat gyorsított az ötletelésen.
Márciusban Ádámmal, Krisztával és Endivel összeültünk, vitatkoztunk pár órát. A dal mondanivalója kapcsán forgatási nyersanyagként kézenfekvő volt a kulmináló választási hajcihő és a várható plakátvihar. Aztán, mivel az ellenzék megoldotta a ragasztást low-budget-ban (amit a picit erősebb NER-aktivisták másnap reggelre rendre le is tépkedtek), világossá vált, hogy a politikai dedó végül keresztülhúzta (mi több, fölülmúlta) számításainkat – erről is ők tehetnek. Mondjuk ki, igencsak ingerszegénynek bizonyult számunkra az utcán rendelkezésünkre álló ingyen-díszlet, egy-két anti-unionista kormánypárti tacepao-tól eltekintve. Mi viszont semmi áron nem akartunk részrehajlóként jönni ki az ügyből, hiszen mindig fontos az egyensúly, akárcsak egy valamirevaló politikai hírműsorban: mindkét oldal véleményét arányosan kellene hangsúlyozni.
Maradt hát a jó kis 2.5D-s megoldás a zöld háttérrel. Le is foglaltunk egy fotóstúdiót, és a forgatás egésznaposra, a végeredmény pedig egy átlagos videokliphez képest igencsak "egész estésre" kerekedett. Rengeteg ötlet született még az utolsó pillanatban is a vágólapon, és bár sok minden kimaradt a végső verzióból, így is elég tömény és pörgős lett a néznivaló. Szívből reméljük, hogy nem csak nekünk, és ez hamarosan ki is fog derülni.
Frissítés: a klip bemutatója október 30-án lesz a 24.hu-n.